Vallásaink - tanulmányi verseny

2009-04-23 14:02:39
Egy délután Palcsó Tamással

2009. április 23-án a Sopianae Ifjúsági Egyesület meghívására Palcsó Tamás Pécsre látogatott ahol, először aGyermekklinikán látogatta meg a gyerekeket, akiknek egy kis műsorral és egy apró ajándékkal kedveskedett.





 

Ezt követően az érdeklődőket az Egyesület egy beszélgetésre invitálta az érdeklődőket, ahol Őri László és Haffner Tamás faggatták Palcsó Tamást, életéről, karierjéről.





 

A rendezvények után Palcsó Tamás a PannonTV riporterével beszélgetett a Széchenyi téren.

2009-04-07 18:27:59
Fiatalok EUrópában tanulmányi verseny

A 2008/2009-es tanév kiemelkedő projektje, a „Fiatalok EUrópában” tanulmányi verseny volt, amely a Sopianae Ifjúsági Egyesület által a Europe Direct Baranya Megyei Információs Pont közreműködésével került lebonyolításra.
A verseny célja Magyarország Európai Uniós csatlakozásának 5 éves évfordulója alkalmából egy olyan tanulmányi megmérettetés szervezése volt, amelyben a résztvevő csapatok az oktatási intézményekben tanított információkon túlmutató ismeretekkel bővíthetik tudásukat az Európai Unió kialakulásáról, történetéről, működéséről, az integráció lehetséges jövőjéről, illetve az Európai Unió által a fiatal generáció számára kínált lehetőségekről.





A verseny Baranya megye iskolái számára volt meghirdetve, a jelentkezők életkor szerint maximum 4 fős, összesen 41 csapattá verbuválódtak, hiszen a megfelelő felkészültség és kooperatív tevékenység folytatása nélkülözhetetlen része volt a verseny minél eredményesebb lezajlásának. A verseny többrészes írásbeli fordulóból, valamint projektmunkával egybekötött szóbeli részből épült fel. Az írásbeli forduló 5 nagyobb egységből felépülő (30 kérdést tartalmazó) kérdéssorai minden hónapban a verseny honlapján voltak elérhetőek, (www.sopianae.com/eu) ahol a csapatok különböző témakörökkel kapcsolatban, (az integráció története, az Európai Unió felépítése és működési mechanizmusai, az Európai Unió agrárpolitikája, monetáris politikája, a közös környezetpolitika, az Euró bevezetése, az integráció története, az Unió lehetséges bővítései, az unió globális problémákkal kapcsolatos intézkedései, éghajlatváltozás), ismereteik bővítése közben tölthettek ki internetes tesztet. A tesztek kitöltésére négy hét állt rendelkezésre, melynek lezárását követően a szervezők a legeredményesebb 10 csapatot hívták meg az április hetedikén megrendezett utolsó, szóbeli fordulóra.Folytatás...

2009-04-04 14:00:46
Lőrincz Miklós - Magyarország hadtörténete 1848-tól napjainkig

Április 2-án került sor a Sopianae Ifjúsági Egyesület rendezésében a Janus Pannonius Gimnáziumban Lőrincz Miklós ezredes, a Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár volt parancsnokának előadására.





 Lőrincz Miklós körül belül 75 perces előadásában az érdeklődők átfogó képet kaphattak a 161 éves magyar Honvédség történetéről Kossuth Lajos megajánlási beszédétől az 1999-es NATO csatlakozásig.

Érdekes részleteket tudhattak meg Görgey Artúr kalandos katonai pályájáról, Kossuth Lajossal való kapcsolatáról, és a Forradalom és Szabadságharc utáni hányattatott sorsáról. Szó esett az osztrák-magyar hadseregen belül a magyar hadtestek I. világháborús szerepvállalásáról, a Károlyi-kormány pacifista politikájáról, a Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének katonai sikereiről, a trianoni békedekrétum katonai korlátozásairól, az Imrédy-kormány által kidolgozott, de a Darányi-kormány által a Győri Programban meghirdetett fegyverkezésről is. 

Hallgatói kérésre szóba került, miként arathatott katonai sikereket a magyar hadsereg gyorsbevetésű (biciklis) hadteste Kárpátalja visszavételekor. Az ezredes beszélt továbbá a II. világháború és a rendszerváltás utáni eseményekről is, ám az idő rövidsége miatt, az Egyesület és a hallgatóság kérésére magyar hadsereg a rendszerváltás utáni és a NATO kötelékében végzett tevékenységéről április végén egy külön előadást fog tartani.

 

2009-03-12 13:58:15
KERNER Barbara - Fiatalok EUrópában, Lehetőségeink az Unióban

A Fiatalok EUrópában tanulmányi versenyhez kapcsolódóan februárban KERNER Barbara a Europe Direct Baranya Megyei Európai Információs Pont vezetője tartott előadást Lehetőségeink az únióban címmel.





Az előadás hallgatói, több mint 15-en fontos információkat tudhattak meg azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeket nyújt a fiatalok számára az Európai Unió.

 

2008-11-09 13:56:32
I. Világháborús Megemlékezés

90 évvel ezelőtt, 1918 novemberében értek véget az Osztrák-Magyar Monarchia, így Magyarország számára is a sok szenvedéssel és áldozattal járó első világháború fegyveres küzdelmei. Ennek, valamint a pécsi első világháborús katonatemető felújításának 10. évfordulója alkalmából „Emlékek az I. Világháborúról” címmel 2008. november 6-án kiállítás nyílt, melynek a pécsi Postapalota adott otthont.

A kiállítást dr. Somogyvári Márta, Osztrák Tiszteletbeli Konzul nyitotta meg, aki többek között elmondta azt, hogy az I. világháborúban elesett katonákról minden évben megemlékezik az Osztrák Tiszteletbeli Konzulátus, illetve, hogy a Pécsi Köztemetőben található egy, az osztrák Fekete Kereszt segítségével helyrehozott I. világháborús katonatemető. Az idei jubileumi év jegyében a konzulátus egy 4 napos rendezvénysorozattal kívánt adózni az elesettek emléke előtt, amelynek megszervezésében magánszemélyek valamint civil szervezetek, többek között a Sopianae Ifjúsági Egyesület is segítséget nyújtott.

 





A megnyitónak a Magyar Posta adott otthont, ahol az érdeklődők I. világháborús relikviákból tekinthettek meg egy kiállítást, amihez a Magyar Posta segítséget kért a lakosságtól: levelezőlapokat, katonai fotókat, kisebb tárgyakat vártak, hogy a kiállítást ezzel is színesebbé, gazdagabbá tehessék. A megnyitó után Dr. Tegzes Ferenc, a Baranya Megyei Levéltár főlevéltárosa „Pécs az I. Világháború idején”, míg Egervári László, a Hírközlési Múzeumi Alapítvány ügyvezető igazgatója „Az I. Világháború postai levelezése” címmel tartott egy-egy érdekes, képekkel illusztrált előadást. Folytatás...

2008-11-03 11:38:10
Dr. Cziglányi Zsolt - A Biblia

Vajon hogy teremtette a mindenható az univerzumot? Hogy lett a sötétségben világosság, s miért érezheti magát az ember valóban a teremtés koronájának? A válasz meglehetősen egyszerű… az egyik legjelentősebb kultúrkincsünk a Biblia, szerepe kétségtelenül meghatározó az európai kultúrában és gondolkodásban, a keresztény vallás szent könyve, amely rendkívül hosszú időszak történelmét és irodalmát foglalja magában. A Szentírás alapvető témája az ember, és az emberi élet örök érvényű tanulságos alaphelyzetei.

 



A 2008-ban- eme nagy jelentőségű alkotás előtt tisztelegve a Biblia évét ünnepeltük. A Sopianae Ifjúsági Egyesület Társadalomtudományi Előadássorozatának részeként, a Biblia történetével és apjainkban betöltött jelentőségével ismerkedhettünk meg, Dr. Cziglányi Zsolt, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektorának segítségével. Az előadás során időrendi sorrendben halhattunk a Biblia történetének kiemelkedő részeit, (Septuaginta, Ószövetség, Újszövetség, stb.) mind történelmi, mind pedig vallásfilozófiai rávilágításban, s mindeközben átfogó ismereteket gyűjthettünk a zsidóság és a kereszténység történetéről, Jézus életén át, egészen az apostolok cselekedeteiig. Az előadást különlegessége továbbá, hogy a közismert történetekre egy mélyebb, filozófia töltésű előadásmód volt jellemző, így minden jelenlévő tudástára ebből a megközelítésből is gyarapodott.

Mégis mi a jelenlegi ember célja a Bibliával, s miért örökérvényű az emberiség számára? A felismerés. Korunk társadalmi problémái meglehetősen nagy gondot okoznak az emberiség számára, így az emberre, az egyénre hárul a feladat, hogy egy adott korszak társadalmi problémáit felismerje, és feltétlenül kezelje. Eme bölcsességgel már találkozhattunk a Bibliából ismert „apostolok cselekedetei” során. Ha nem is feltétlenül az alapgondolatból indulunk ki, amely szerint „a történelem ismétli önmagát”, mindazonáltal korunk társadalmának és a Bibliának meglehetősen sok közös pontja lehet, amelyeket felismerve talán alkalmasabbak lennénk mind emberi, mint létezésszinten a jóra és a jobbra való törekvéshez.

2008-10-16 11:36:33
HOGYAN CSINÁLJUNK FORRADALMAT? - A lengyel Szolidaritásmozgalom története

Noha a fenti mondat provokatívnak tűnhet – leszögezném, hogy a nem kaphattunk tippeket arra nézve, hogyan robbantsunk ki forradalmat napjainkban -, mégis a Janus Pannonius Gimnáziumban 2008. október 16-án ezzel a címmel került sor a Sopianae Ifjúsági Egyesület tavaly nagy sikert aratott Társadalomtudományi Előadássorozatának idei első állomására. A téma a lengyelországi Szolidaritás Szakszervezet története volt, melyet 1980-ban alapítottak a gdanski Lenin Hajógyárban.

 

%

 

Az előadó szerepére Wolosz Robertet, egykori aktivistát, kérte fel az egyesület. Szép számban jelentek meg diákok és tanárok egyaránt, megtöltve ezzel az iskola egyik legnagyobb tantermét. Amint Wolosz elkezdte az előadását, érezni lehetett, hogy bár a történelem egyik komor időszakának eseményeiről beszél, egyéni előadói stílusának köszönhetően mégsem lesz ez egy lehangoló, életkedvcsökkentő délutáni időtöltés. Lengyel származása révén első kézből juthattunk információhoz a Szolidaritás történetével kapcsolatban, valamint személyes élményeit is megosztotta a hallgatósággal. Fiatal kora miatt akkoriban inkább csak szemlélője, mint sem aktív résztvevője volt az eseményeknek, ahogy ő maga állítja, de így is egy olyan ember szemszögéből nyerhettünk betekintést a sokszor fájdalmas történésekbe, aki mindezt belülről élte át.

Be kell, valljam, ez ideig én sem voltam tisztában e mozgalom jelentőségével, céljaival, ezért a történelemben hozzám hasonlóan kevésbé jártasaknak, íme egy rövid kivonat a mozgalom színes múltjából.Folytatás...

2008-06-25 11:34:51
Sopianae Piknik

Egyesületünk 2008. Június 25.-én évadzárót tartott, ahová meghívást kaptak tagjaink, támogatóink és segítőink. A kellemes, estig elhúzódó rendezvényen értékeltük az elmúlt 9 hónap eredményeit, illetve felvázoltuk az elkövetkező időszak fő irányvonalait. A következő tanévben hazán csatlakozásának öt éves évfordulója alkalmából megrendezzük a Fiatalok az Unióban tanulmányi versenyt, melynek projekttervezete elérhető dokumentumtárunkban. A verseny szakmai védnökségét a Baranya Megyei Európai Információs pont látja el.


2008-02-21 11:32:02
LAKITELEK - A rendszerváltás hajnala


Február 21.-én került megrendezésre Lakitelek 1987 - A rendszerváltás hajnala című rendezvényünk, melynek vendége Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke volt.
Az elnök úr élvezetes visszaemlékezését a Lakitelekhez vezető útról, magáról a rendezvényről mintegy 120 fő hallgatta végig. A több mint 1 órás előadás után a közönség feltehette kérdéseit, majd pedig az elnök úr dedikálta "Iskola a politikában" c. kötetét.





2008-02-20 11:30:13
Egy délután Nagy Bandó Andrással

2008.február 20-án a társadalomtudományi sorozatunk negyedik epizódjaként Nagy Bandó Andrást, humoristát, színművészt és írót köszönthettük a Janus Gimnáziumban. A programon több mint negyvenen részt vettek, akiknek úgy gondolom sikerült egy felejthetetlen délutánt eltölteniük a művész úr társaságában.
Az előadásnak konkrét témája nem volt, de sok humoros, ugyanakkor tanulságos történet is elhangzott meghívottunk szájából. Rendezvény után alkalom nyílt aláírást kérni, valamint e bejegyzés írójának sikerült pár szót váltania a művész úrral, mely szintén azt bizonyította, hogy egy közvetlen, kedves, azonban nem hétköznapi személy.